2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Több mint 800 millió forintból épül újjá a sümegi vár

2011. április 11. 13:08 MTI

A sümegi vár 822 millió forintos felújítása az eredeti márciusi határidő helyett június közepére fejeződik be, a munkálatokhoz az önkormányzat 682 millió forint támogatást nyert az Európai Uniótól - tájékoztatott a város polgármestere.

Rátosi Ferenc, Sümeg független polgármestere elmondta, hogy a 2009 szeptemberében elkezdett egyedülálló várfejlesztés során megújulnak a tornyok, a várkápolna, a teljes tetőszerkezet, megerősítették a bástyákat. A munkálatok a különösen hideg tél miatt csúsztak, a kivitelezőknek a várfalakon több mint 100 méter magasan kell dolgozniuk. A vár díszkivilágítása a beruházás részeként több mint 60 millió forintból már elkészült, ezzel a műemlék a budai váréhoz hasonló, tíz kilométerről is látható megvilágítást kapott.

A polgármester hozzátette: a Közép-dunántúli régió legnagyobb műemlék rekonstrukciójával megvalósul a vár arányos akadálymentesítése, ezzel a magyar rom várak közül az elsők között nyitja meg kapuit speciális igényű látogatók előtt, emellett tapintható tárlat is nyílik. Rátosi Ferenc szólt arról, hogy a sümegi vár infokommunikációs akadálymentesítése keretében úgynevezett audio-guide rendszert vezetnek be. A tervek között szerepel, hogy korabeli rendezvényeket tartanak 21. századi technikával.

A felújítás összesen hétezer négyzetméternyi területet érint, a komplex rehabilitációval új rendezvénytér és külön kiállítóterem épül. A turisztikai kínálatot bővíti, hogy Sümegen a vár tövében található Püspöki Palota is újjáépül; a barokk kastély teljes homlokzatát 317 milliós beruházással újítják fel, a 400 éves műemlék épületet várhatóan májusban adják át - közölte a polgármester.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár