2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Konferencia a dunai limesről

2011. január 13. 11:51 MTI

A római limes dunai szakaszának világörökségi jelölési folyamatáról rendez ma konferenciát Budapesten a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH); a magyarországi limesszakasz várhatóan 2013-14-ben válhat világörökségi helyszínné - tájékoztatott Fejérdy Tamás.

A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság (VMNB) Titkárságának vezetője elmondta, hogy a konferenciára elsősorban az érintett és érdekelt önkormányzatokat, intézményeket, személyeket hívták meg.

A római birodalom megerősített határvonala, a limes magyarországi szakasza (Ripa Pannonica) 2009 óta szerepel az UNESCO Világörökség Bizottságának hivatalos várományosi listáján. Az imperium határait egykor több ezer kilométeren körülölelő védelmi rendszerből Magyarország területére két nagy légiótábor és városi ranggal rendelkező település (Brigetio és Aquincum), 24-25 segédcsapattábor, számos időszakos tábor, több késő római erődítmény, és mintegy kétszáz feltárt vagy ismert helyű torony, kiserőd, hídfőállás esik.

Fejérdy Tamás beszámolója szerint a Danube Limes - UNESCO World Heritage elnevezésű regionális európai uniós program keretében jelenleg a világörökségi pályázat előkészítése zajlik. "El kell készítenünk a világörökségi jelölési dokumentációt, illetve ennek a nagyon bonyolult, több elemből álló helyszínnek a kezelési tervét, ezzel zárul majd a projekt. Ez nem jelenti azt, hogy utána a jelölést is rögtön benyújtjuk, de nagyon fontos lépést teszünk" - szólt a szeptember végéig tartó a projektről.

Március végig zárul le a limes részelemeinek azonosítása és annak kiválasztása, mely elemek olyan értékűek és állapotúak, hogy a világörökségi helyszín részei lehessenek, és melyek kerülnek majd esetleg a védőzónába. A távlati cél az, hogy az egész római limes világörökségi helyszínné váljon. Jelenleg három szakasz, a Hadrianus-fal, a felső-germániai és raetiai limes, valamint az Antoninus-fal szerepel a világörökségi jegyzékben, abban egyetlen helyszínt alkotva - jegyezte meg a VMNB titkárságvezetője.

Mint hozzáfűzte, 2003 óta tevékenykedik az úgynevezett Pozsonyi Csoport, amely Észak-Afrikától Európáig tömöríti mindazokat az országokat, ahol fellelhetők a római limes maradványai. "Ez a csoport azzal foglalkozik, hogy előmozdítsa az egész limes világörökségi helyszínné válását, ami persze több évtizedes munka is lehet. Gondoljunk bele: az egész európai szakaszt át kell tekinteni, majd az észak-afrikai és közel-keleti limest" - számolt be a szakember.

A nemzetközi sorozatjelöléseknél az egyes szakaszokat jelölő részes államoknak a már a jegyzékben szereplőkkel egyeztetniük kell, de nem kell egymást bevárniuk. A jelöléshez Magyarország és Szlovákia áll a legközelebb, míg az osztrákok egyelőre az első azonosítási lépéseket teszik meg.

A jövőről szólva Fejérdy Tamás elmondta, még egy-másfél évnyi munkát kell elvégezni ahhoz, hogy az UNESCO Világörökség Bizottságához fel lehessen terjeszteni a jelölést. Ennek értékelése általában másfél éves folyamat, így legkorábban 2013-14 körül kerülhet a világörökségi listára a Ripa Pannonica.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár