Az 1849-es megtorlás igazi arca

"Előtte akasztunk egy kicsit"

A kegyetlenkedéséről elhíresült Haynau is érző szívű ember volt?

Mindenesetre, ha önmagáról vagy családjáról volt szó, mindenképpen. Ez sugárzik szeretteihez írt egyik leveléből is, melyben a világosi fegyverletételt követően nem sokkal, elérzékenyülten számolt be arról a megtiszteltetésről, melyben Ferenc József részesítette. Az ifjú császár ugyanis a Szent István Rend nagykeresztjével adományozta meg a magyar szabadságharc sikeres leveréséért. „Drága gyermekeim, – írta családjának 1849. augusztus 27-én – „igazán boldog vagyok, hogy törődésemet, gondomat és megingott tetterőmet a császár elismerte; példátlan, hogy egy tábornok 14 hónap alatt megkapja az összes osztrák érdemrendet. (…) boldog vagyok, hogy a szükségben megmentő lehettem. Merthogy nélkülem a háború nem ilyen, a trón és a hadsereg számára becsületteli módon ért volna véget – amit én értem el energiám és személyes bátorságom révén.”

Haynau a birodalom megmentőjének tekintette magát, s a megtorlás legszélsőségesebb eszközeihez kívánt nyúlni annak érdekében, hogy örökre elvegye a magyarok kedvét a további engedetlenségtől. Feltett szándéka volt, hogy a magyar honvédseregben részt vett egykori cs. kir. tiszteket gyorsított eljárással halálra ítéltesse és kivégeztesse. Ebben a szándékában éppen, egy korábbi tervezethez képest ugyan megszigorított, de Haynau hatalmát mégis korlátozó bécsi minisztertanácsi határozat akadályozta meg. Augusztus 20-án ugyanis arra utasították, hogy a meghozott ítéletek végrehajtásával várjon, míg az erre vonatkozó legfelsőbb különleges utasítások meg nem érkeznek. A hír hallatán Haynau őrjöngött: „Ha negyven órával később érkezik, a vezéreket már bitófán találja” – írta Radeczky tábornagynak, az itáliai cs. kir. hadsereg főparancsnokának augusztus 25-én.

Augusztus 20-án kelt napi jelentésében az ifjú császárt is meg kívánta győzni nézeteinek helyességéről. „Ez alkalommal bátorkodom azt a legalázatosabb megjegyzést tenni, hogy minden elnézés és szelídség e pillanatban a legnagyobb szerencsétlenség volna, s a legbiztosabb eszköz arra, hogy néhány éven belül viszontlássuk a forradalmat.”

Haynau igen öntörvényű és ideges természetű ember volt, akinek az osztrák hadseregben sem volt jó híre. Barátja, Schönhals táborszernagy szerint „nem tudott uralkodni magán, és állandóan nézeteltérések egész sorába keveredett. … Haynau kitűnő elöljáró volt, de rossz alárendelt; parancsolásra termett, nem engedelmeskedésre.” A magyar nemzet szerencsétlenségére a szabadságarc leverése után Ferenc Józsefnek éppen egy ilyen emberre volt szüksége.

Abban azonban, hogy végül Haynau szabad kezet kapott a kivégzésekre, az ifjú uralkodónak is nagy szerepe volt. Hermann Róbertnek, a korszak kiváló történészének legújabb kutatásai bebizonyították, hogy annak ellenére, hogy a minisztertanács augusztus 27-én még úgy döntött, Haynaunak a meghozott halálos ítéleteket végrehajtás előtt fel kell terjesztenie jóváhagyásra Bécsbe, Ferenc József augusztus 29-én már arra utasította a táborszernagyot, hogy a halálos ítéleteket csak végrehajtásuk után, tudomásulvétel végett kell felterjesztenie. Az uralkodói utasítás következtében pedig augusztus 31-én a minisztertanács is ilyen értelmű határozatot hozott.

A megtorlás irányelveit már Haynau 1849. július 1-én kiadott győri kiáltványa megfogalmazta. Eszerint minden, az országgyűlés 1848. október 3-i feloszlatását követő, (október 8-a után) a szabadságharccal összefüggésben elkövetett cselekedet a haditörvények hatálya alá esik.

Ferenc József felelősségének megítélése kényes kérdéseket vetett fel 1867 után, a kiegyezés során Béccsel megbékélt Magyarországon. A történetírók és a hivatalos körök többnyire igyekezték elhallgatni az uralkodó személyes érintettségét a megtorlásban és a rossz tanácsadók (elsősorban Schwarzenberg miniszterelnök és a császár anyja, Zsófia főhercegnő) befolyásolásának tulajdonították az ifjú császár „megtévelyedését”.

Pedig már 1850-ben ismert volt az a levél, melyet a császár 1849. augusztus 22-én intézett Paszkevics herceghez, az orosz inváziós hadsereg fővezéréhez. Ebben egyértelműen fogalmazott: ha csak szíve sugallatát kellene követnie, örömest borítana „áthatolhatatlan fátylat a múltra”, nem felejtheti azonban el, hogy birodalma „közjava olyan kötelességeket és meggondolásokat” kényszerít reá, melyeket nem szabad szem elől tévesztenie. Hiába intette megbocsátó bánásmódra pár nappal korábban, augusztus 16-án maga I. Miklós orosz cár is: „Kegyelmet a megtévedteknek, barátod kéri ezt számukra; és érdemük szerint bánni a felbujtókkal, az országot nyomasztó bajok okozóival.”

Ferenc József, ki korlátlan bizalommal viseltetett hadserege iránt, személyesen érezte sértve magát tisztjeinek hűtlensége miatt. Ezt csak tetézte az a tény, hogy Görgei tudatosan az oroszok előtt tette le a fegyvert, ezzel a megbánásnak még a látszatát is kerülve. Egy korabeli anekdota szerint, midőn Schwarzenberg miniszterelnököt arra figyelmeztették, hogy a magyarok érzelmeit kegyelemmel kellene megnyerni, állítólag a következőket mondta: „Ez így igaz, azonban még előtte akasztunk egy kicsit.”

1. "Előtte akasztunk egy kicsit"
2. Vértanúk és áldozatok

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­ősz
Múlt-kor magazin 2021

• Ókori emberáldozatok 
• A magyar könnyűzene a hetvenes években
• Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
• Piranesi rézkarcbörtönei
• Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
• A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
• Magyar konyha a gulyás előtt
• A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
• Az Én évtizede a rockzenében