2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elárverezik az Elvis Presley boncolásánál használt eszközöket

2010. július 22. 13:08 MTI

Kalapács alá kerülnek az Elvis Presley boncolásánál és holtteste bebalzsamozásánál használt eszközök.

A Leslie Hindman Auctioneers nevű aukciósház közlése szerint a boncolásnál és a temetési előkészületeknél használt valamennyi eszköz megvásárolható lesz, így többek között az a John Doe feliratú lábujjcetli is, amely azután került az énekes lábára, hogy a halálát követő kórházi zűrzavarban az eredeti címke elveszett. (Az Egyesült Államokban név nélküli vagy ismeretlen személyek jelölésére használják a John Doe nevet.)

A lábujjcetli mellett gumikesztyűket, orvosi csipeszeket, valamint egy fésűt és egy szemkihúzó ceruzát is elárvereznek. Még Presley koporsójának számlája és az a vállfa is kalapács alá kerül, amelyen a sztár temetési ruhája lógott. A két csoportra osztott árverési tárgyak felbecsült összértéke 4-6, illetve 6-8 ezer dollár (0,89-1,34, illetve 1,34-1,78 millió forint). Az eszközöket a Memphis Funeral Home egyik balzsamozója őrzi az 1977-es temetés óta.

A chicagói árverést augusztus 12-én tartják, négy nappal a legendás énekes halálának 33. évfordulója előtt. Tavaly Elvis Presley egy hajfürtje 18 300 dollárért (4,08 millió forint) kelt el egy árverésen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár