Nem tetszik a virtuális lepel az egyháznak

2010. április 2. 11:07 The Daily Telegraph

A jövő hónapban kiállításra kerülő torinói lepel kapcsán sajtóvita kezdődött Olaszországban: az egyháznak ugyanis nem tetszik, hogy a látogatók háromdimenziós szemüveggel is megnézhetik az ereklye virtuális mását.


A háromdimenziós szemüvegeket 2 euróért árulják majd a húsvét után nyíló, hat héten át látogatható tárlaton, ahol a speciális virtuális bemutatón a szabad szemmel nem látható részletek is megtekinthetők lesznek.

A Vatikán azonban nemtetszését fejezte ki mindezek miatt: szerintük ugyanis a kereskedelmi kezdeményezés nem illik a tárlathoz, és a digitális bemutató komolytalan. Ahelyett ugyanis, hogy mesterséges segédletekkel segítenék a lepel megértését, inkább tegyék azt minél jobban láthatóvá, hogy a kétmillió zarándok minél könnyebben és jobban megtekinthesse azt – írták.

A szemüvegeket és a bemutatót azonban nem egy magáncég, hanem a szaléziak bocsájtják rendelkezésre, akik szerint ez nem tekinthető a lepel kereskedelmiesítésének, és bemutatójuk csak gazdagabbá teszi az élményt, hiszen a látogatók alig három percet tölthetnek a lepel előtt.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2016. téli száma