Húsz éve állapodtak meg a szovjet csapatok kivonásáról

Húsz éve, 1990. március 10-én Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter Moszkvában aláírta a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásáról szóló egyezményt.

Diplomáciai alkuk

A II. világháború után több más kelet-európai országhoz hasonlóan Magyarországot sem hagyta el a felszabadítóból megszállóvá vált szovjet hadsereg. Az 1956-os forradalom leverését követően Kádár János többször ígéretet tett arra, hogy amennyiben helyreáll a rend, azonnal tárgyalásokat kezdenek a szovjet alakulatok távozásáról, s bár Moszkva részéről is elhangzott ilyen nyilatkozat Hruscsov idején, a megvalósításra a gorbacsovi bel- és külpolitikai nyitásig várni kellett.

Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a szovjet Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke 1988. december 7-én az ENSZ Közgyűlésének 43. ülésszakán jelentette be: Moszkva 1991-ig hat harckocsizó hadosztályt, 5 ezer harckocsit és 50 ezer katonát von ki az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről, egyidejűleg csökkenti a Szovjetunió európai területein lévő haderőket és azok fegyverzetét. Az említett országok mellett 1989 nyarán megkezdődött a Lengyelországban állomásozó szovjet erők fokozatos kivonása is. Magyarországon még a csapatkivonási egyezmény megkötése előtt, 1989. április 25-én elindult haza az első szovjet alakulat, a kiskunhalasi 13. harckocsi gárdaosztály.

A rendszerváltozás előrehaladtával egyre hangsúlyosabb követeléssé vált az "ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok" távozása: ezt hangoztatta minden ellenzéki erő, s a Németh-kormány is ennek elérésén dolgozott. A Bécsben folyó közép-európai haderőcsökkentési tárgyalásokon 1991 januárjában Magyarország kereken felszólította a Szovjetuniót, hogy legkésőbb 1991-ig vonja ki területéről csapatait. A tárgyalások 1990. február 1-jén kezdődtek meg Budapesten, a magyar delegációt Somogyi Ferenc külügyminisztériumi államtitkár, a szovjetet Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes vezette.

A kormány felajánlásával élve a megbeszélések végső szakaszában megfigyelőként részt vett a parlamenti választásokra országos listát állított 12 párt képviseletében Demszky Gábor (SZDSZ), Kósa Lajos (Fidesz) és Raffay Ernő (MDF) is, akik megállapították: a magyar külügy és a Honvéd Vezérkar képviselőiből álló hivatalos küldöttség mindvégig a magyar érdekek képviseletére törekedve tárgyalt. Az ellenzéki pártok egy része ugyanakkor úgy vélte, hogy a kivonulási határidőt jobban le kellett volna rövídíteni, s különösen azt kifogásolták, hogy az elfogadott dokumentum nem jelezte: a szovjet csapatok jogalap nélkül tartózkodtak Magyarországon.

Az 1990. március 10-én Moszkvában aláírt csapatkivonási egyezmény értelmében 1991. június 30-ig kellett kivonni a teljes személyi állományt, beleértve a szovjet állampolgárságú polgári személyeket, valamint a fegyverzetet, a harci technikát és az anyagi eszközöket. A felek megegyeztek abban, hogy kivonás idején korlátozzák a szovjet csapatok kiképzési-harci tevékenységével kapcsolatos mozgásokat, repüléseket, s a kivonás ütemtervét az egyezmény mellékletében rögzítették.

A moszkvai megállapodás után két nappal, 1990. március 12-én hazaindult a Veszprém megyei Hajmáskéren állomásozó szovjet harckocsizó alakulat, amivel hivatalosan is megkezdődött a Magyarországon tartózkodó szovjet Déli Hadseregcsoport katonáinak, polgári alkalmazottainak, fegyvereinek, harci-technikai eszközeinek, anyagainak hazaszállítása. A vasúti szállítási feladatokat a Magyar Honvédség illetékes szervei koordinálták.

A minisztertanács áprilisban fogadta el a kivonási műveletekkel kapcsolatos feladattervet, a különböző tennivalók koordinálásával Annus Antal vezérőrnagyot, a Magyar Honvédség vezérkari főnökének általános helyettesét bízták meg kormánymeghatalmazotti minőségben. Annus irányításával tárcaközi bizottság alakult abból a célból, hogy az egyes részkérdésekben, de a csapatkivonás egészét tekintve is a legmesszebbmenőkig érvényesítsék a Magyar Köztársaság érdekeit.

A kivonulás

A kivonulás hivatalos megkezdése utáni 15 hónapban összesen mintegy 35 ezer vasúti kocsi szállította a Szovjetunióba a Déli Hadseregcsoport eszközeit, katonáit. A feladat nagyságát jelzi, hogy mintegy 50 ezer katonát, s kb. ugyanennyi polgári alkalmazottat illetve családtagot kellett hazajuttatni. A szovjet csapatok több mint 27 ezer különféle harcjárművel és gépjárművel rendelkeztek, ebből 860 volt a harckocsik, 600 az önjáró tüzérlövegek, 1500 a gyalogsági páncélozott harcjárművek száma.

A mintegy 560 ezer tonna különféle anyagból 230 ezer tonnát tett ki a lőszer, s 100 ezer tonnát az üzemanyag. Mindezek az erők csaknem 60 helyőrségben, katonavárosban helyezkedtek el, s hat repülőterük is volt. Ezt az óriási mennyiséget az magyarázta, hogy Magyarország gyakorlatilag a Déli Hadseregcsoport utánpótlási bázisává vált, s a korábbi stratégiai doktrínának megfelelően hazánkban halmozták fel egy feltételezett agresszióra válaszoló nagyméretű támadó hadművelethez szükséges harci anyagokat. Így nem kis mennyiségben Magyarországon helyezték el azokat a stratégiai tartalékokat is, amelyek egy háborús konfliktus esetén a Csehszlovákiában állomásozó szovjet csapatok ellátását szolgálták volna.

A szállítási művelet során a mándoki és a tornyospálcai rakodóállomásokon a keskeny nyomtávú magyar szerelvényekből a széles nyomtávú szovjet vagonokba pakoltak át, s összesen másfélezer szerelvényt állítottak össze. Pontos menetrend szerint naponta indultak a szerelvények a Szovjetunió közeli-távoli vidékei felé. A hatalmas volumenű szállítás a MÁV-nak mintegy egymilliárd forintnyi árbevételt hozott. A Déli Hadseregcsoport egységeinek valamennyi tisztje és sorkatonája visszatért a Szovjetunióba, néhány katonafeleség és nagykorú gyermek viszont Magyarországon maradt, s letelepedési engedélykérelmet adott be az illetékes szervekhez.

Az utolsó katonavonat 1991. június 16-án hagyta el hazánkat a záhony-csapi határállomáson. Az utolsó távozó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka volt, aki civilben, diplomata útlevéllel június 19-én 15 óra 01 perckor hagyta el Magyarország területét ugyancsak a záhony-csapi határállomáson.

A csapatkivonás lebonyolítását a vele kapcsolatos pénzügyi elszámolás hosszú, nehéz tárgyalássorozata kísérte. Moszkva kezdetben 2 milliárd forint kártérítést tartott csupán jogosnak a szovjet csapatok által Magyarországon okozott ökológiai károkért, ezt az összeget később 3,5 milliárdra emelte ugyan, de a magyar igény a 60 milliárd forintot is meghaladta. Végül egy olyan "nulla megoldás" született, amelyben a felek kölcsönösen lemondtak egymással szembeni követeléseikről, azaz egyenlőségjelet tettek a szovjet csapatok által hátrahagyott vagyon és az általuk okozott gazdasági kár nagysága között. Erről 1991. december elején Moszkvában szóbeli, majd 1992. november 11-én Budapesten írásbeli megegyezés jött létre Antall József miniszterelnök és Borisz Jelcin orosz elnök között.

1991. június 19-e nevezetes dátum lett Magyarország történelmében: 1944. március 19-e óta először nem állomásozott idegen katona magyar földön, az ország visszanyerte önállóságát. Ennek emlékére 2001. május 8-án az Országgyűlés nemzeti emléknappá nyilvánította ezt a napot, június hónap utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává.