Elveszett perzsa sereget találtak a Szaharában

A Leccei Egyetem egyik kutatója, az expedícióban résztvevő Dario Del Bufalo szerint most először találtak régészeti bizonyítékot azzal kapcsolatban, hogy Hérodotosz igazat mondhatott a sereg sorsával kapcsolatban. Az ókori auktor szerint Kürosz fia, II, Kambüszész 50 ezer katonát indított útnak Thébából, hogy megtámadják a Siva oázist, mert az ottani papok nem voltak hajlandóak elfogadni a perzsa uralkodót Egyiptom élén. Hét nap után a sereg tényleg talált egy oázist, amely a történészek szerint a mai El-Kharga lehetett. Innen továbbindulva azonban nyomuk veszett; Hérodotosz szerint egy délről érkező szél- és homokvihar végezhetett a katonákkal.



A sereg történetét azonban hamarosan mindenki elfeledte, és mivel annak semmilyen kézzel fogható nyoma nem maradt, ezért a régészek a történetet kitalációnak, egy ókori mesének vélték. Két vezető olasz archeológus azonban másként gondolta mindezt: Angelo és Alfredo Castiglioni nevét a tudományos élet 20 évvel ezelőtt, Berenice Panchrysos, azaz az ókori egyiptomi aranyváros keresése kapcsán ismerte meg. A két kutató most a roveretói régészeti filmfesztiválon mutatta be a filmet, amelyben 13 éves szaharai kutatásuk eredményei összegezték.



Alfredo Castiglioni, a Keleti Sivatagi Kutatóközpont (CeRDO) igazgatója elmondása szerint a kutatást 1986-ban kezdték meg Bahrin közelében. A területen dolgozva a munkások egy félig eltemetett cserépedényt és emberi maradványokat fedeztek fel. A testvérek ekkor a helyszínt részletesebben megvizsgálva jöttek rá, hogy az egy természetes búvóhely lehetett: az ottani sziklák 35 méter hosszan kiváló védelmet nyújthattak egy homokviharban.

A helyszínen Ali Barakat, a Kairói Egyetem geológusa fémkeresőjével ókori fegyvereket talált, amelyek egytől egyig Perzsiából származnak. Nem messze egy ezüst karkötőt is találtak, majd egy fülbevaló és egy nyaklánc darabjai is előkerültek a homokból. Ezek elemzése egyaránt azt mutatta, hogy az ékszerek a hadsereg eltűnésének korából származhatnak.



A kutatók a következő években ókori térképek tanulmányozása alapján arra is rájöttek, hogy  hadsereg nem az általánosan használt karavánúton haladt Dakla és Farafra oázisok között, hanem egy mára elfeledett, ám a korban még rendszeresen használt hadiúton. A szakemberek szerint korábban ezért nem találták őket, hiszen a későbbi korok kincsvadászai a karavánút mentén keresték az elveszett katonákat. Az armada a kutatók szerint azért is mehettek ezen az úton, hogy hátba támadja az ellenséget, másrészt pedig a többi oázis mind az egyiptomi hadsereg kezében volt, és azokért egyenként kellett volna megküzdeniük.

Az elméletet a helyszínen geológiai felmérésekkel igazolták: az egykori vízforrások, és a mellettük lévő több ezer cseréptöredék felfedezése az ókori útvonal meglétét igazolta.

Az utolsó, 2002-es kutatások során az is kiderült, hogy a katonák valószínűleg egy rossz térkép alapján masírozhattak a Siva oázis felé, így 100 kilométerrel délebb felé haladva el is tévedtek. A homokvihar ekkor érte őket: egyeseknek sikerült elbújnia, míg a sereg többi része szétszóródott a sivatagban – maradványaik ma a környező dombok alatt, öt méter homok alá temetve nyugodhatnak.

A kutatók végül a beduinok történeteire is kíváncsiak voltak a csontmezővel kapcsolatban, amely több évtizeddel ezelőtt, a környezeti viszonyok megváltozásával került elő. A maradványokat először a sírrablók találták meg, akik egy gyönyörű kardot is felfedeztek, amelyet aztán amerikai turistáknak adtak el.

Videó a felfedezésről