[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW

Ókori világot rejt egy családi ház Dunakeszin

2009. október 30. 11:08 Bárány Krisztián

I.sz. 370 táján, Valentinianus császár utasítására, kikötőerődnek készült az a római létesítmény, amelynek maradványai 2002-ben kerültek elő Dunakeszin. A ma is működő rév közelében, egy magántelken építkező tulajdonos bukkant rá az évezredes nyomokra, amelyeket közel 7 éve Mráv Zsolt, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze kutat. Hirschberg Attila, tulajdonos és a múzeum együttműködésének köszönhetően néhány hete egy kiállítás keretében már a nagyközönség is megismerheti a családi házban rejtőző ókori világot.


Dunakeszi egyetlen római kori emléke Valentinianus stratégiai tervének egyik első lépéseként a 370-es években épült fel a Duna partján, néhány kilométerre a gödi erődtől. A császár a biztonságos folyami átkelés lehetőségét szerette volna megerősíteni, ezért katonái a túlparton, a mai Horányi révnél is felhúztak egy erődöt. 1877-ben Rómer Flóris kutatott a területen, amely aztán folyamatosan beépült.

„Egy nagyon sűrűn beépített területről van szó, ahol az 1930-as évektől folyamatosan épültek házak, és ezek szinte teljesen lefedték az erődöt. Ezen építmény központi tornyának az egyik sarkát kerestük, a kutatásnak az volt a célja, hogy az egész építmény kiszerkeszthető legyen, hiszen itt nincs lehetőségünk arra, hogy a teljes mértékben feltárjuk az erődítményt” – mondta el a Múlt-kornak Mráv Zsolt, ásatásvezető régész.



Az egykori kikötőerőd alaprajzának elkészítése mellett a szakértők bevonásával 2009-re elkészült egy kiállítás is a családi ház pincéjében, ahol az eredeti, ódon falak mellett a több éves régészeti kutatás leleteit is bemutatják. Hirschberg Attila, tulajdonos szerint a néhány hete megnyílt tárlatra az általános iskola ötödikesei és a középiskolát kezdő diákok, az önkormányzattal megállapodva, kötelező jelleggel látogatnak el. A tulajdonos továbbá kiemelte: a kiállítás egy különleges miliőben fogadja a látogatót, hiszen egy családi ház falain belül, mégis az eredeti helyén tekinthetik meg a pincébe zárt történelmet.

„A helyszínen 2002-ben egy családi ház építésébe kezdtek. A tulajdonos nem is sejtette, hogy mit rejt a telke. Nagyon jó együttműködés alakult ki a Magyar Nemzeti Múzeum és a tulajdonos között, amelynek eredménye nemcsak a helyreállított rom, hanem egy itt megnyíló kiállítás lett” – folytatta Mráv, aki szerint a kiállításon egyrészt a Dunakanyar szerepét mutatják be a késő római kori határvédelemben, másrészt pedig az itt talált leleteket ismertetik. A tárlatot a Nemzeti Múzeum tárgyaival egészítették ki, de a legérdekesebb darabok között dunakeszi leletek is vannak. Ilyenek többek között azok a bélyeges téglák, amelyek megőrizték az erődöt építő katonák, Maxentius, Dalmatius és Ursicinus neveit.

Az iskolások és a turisták így egy évezredes világ nyomait ismerhetik meg a dunakeszi római erődben, amely Hirschberg Attila reményei szerint néhány éven belül még nagyobb figyelmet is kaphat. A tulajdonos szerint ugyanis a római limes pannóniai szakasza 2012-ben világörökségi helyszínné válhat, közel 200 objektum van ezen a listán, minden olyan katonai és polgári létesítmény, amely az UNESCO követelményeknek is megfelel. Hirschberg Attila emellett azt is reméli, hogy a dunakeszi kikötőerőd és a kiállítás követendő példa lesz majd a jövőben, továbbá bízik benne, hogy a tárlat a dunai turizmus egyik kedvelt állomáshelyévé válhat.

Címkék

Hozzászólások (9 db)

Feliratkozás a Múlt-kor hozzászólásokra
hamisnero
2009. december 09. 21:18
Kedves Zsófi!

Ha esetleg elnézel még erre: ballagsz kifelé a Váci úton, de nem mégy fel a 0-ra, és nem keresed a 2A-t, hanem a régo kettesen csoszogsz (Cérnagyár, Vízmű, flotilla, stb.) . Dunakeszin majdnem keresztül mégy, de a vége felé látsz egy Horány táblát (balra mutat), meg a rév jelzését. Na ott le kanyarodsz, és a folyópartra érve egyből jobbra már ott is vagy. Bazi szép hely, mindenkinek ajánlom, a sétányt, a vendéglőket, vagy csak magát a partot. Jaaaaaa, és hála Hirschberg Attilának.
Till
2009. november 21. 23:11
Kedves Zsófi, itt találod meg a választ: www.dunakeszierod-fortlet.org
Üdv
Simoncsics László
2009. november 21. 21:52
Adjon Isten!

Ismerek egy hasonló őrtornyot a környéken, ami sokkal jobb állapotban van.

Üdv: SL
zsófi
2009. november 18. 23:43
kedves emberek,akik ide irtok!!
esetleg nem tudnátok pontos címet adni erről az izgalmas telekről,mert nagyon érdekelne,de nem tudom,h hol van..
idős nagymamámat szeretném elvinni,de nem akarok vele földkörüli utazást tenni:)
előre is köszönöm
Agrippa
2009. november 13. 20:27
Azért nem, mert nincs a telkén római erőd
Galaxy Man
2009. november 08. 22:37
Szenzációs kezdeményezés. Követendő, minden régészeti lelőhely feltárásakor.
Múltunk megismerése fontosabb mint gondolnánk, hiszen erőt a ma küzdelmeihez.
Aki a múltját, nem ismeri a jövöt sem érdemli meg.Ápolni a hagyományokat, felfedni a valaha itt élt kultúrák értékeit-Ez a mi dolgunk.
Gábor
2009. november 07. 10:44
Talán azért, mert kevesen találnak római emléket az udvarukban...
Csingling
2009. november 03. 22:52
Minden elismerésem Hirschberg Attilának ,le a kalappal.És a családja előtt is!
Mindenki nevében köszönöm!Más miért nem tud ilyet tenni ?
doki
2009. november 02. 19:07
Csak gratulálni tudok Hirschberg Attilának!
További hozzászólások megjelenítése
Hozzászólás küldése
   
Név
E-mail cím (nem kötelező)   (Az e-mail címe nem fog megjelenni)
Hozzászólás
írja be ezt a szót a mezőbe

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Ki épített először alagutat a Temze alatt?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!