Labdajátékok az ókori Kínától az első budapesti meccsig

2009. október 8. 09:23 Szilvási László

Ahogy a Bajnokok Ligájába kijutott DVSC példáján is látható, a futball napjaink talán legnépszerűbb és - elsősorban Európában - egyik legjelentősebb társadalmi szerepet játszó sportága. Bár a mai euró- és fontmilliókat mozgató, professzionális szintű labdarúgás kialakulása meglehetősen új keletű, mindössze a huszadik század derekára datálható, a labdajátékok már évezredek óta léteznek, és eredeti kultikus és közösségteremtő funkciójuk a mai napig megmaradt. A labdarúgás története az ókori Kínától Budapestig.

Korábban

A lényeg a bunyó volt

Az első források, amelyek e labdajáték távoli őséről tudósítanak, Csin Si-Huang ti császár korából (i.e. 260–210) maradtak fent. Ezek szerint egy nyitott játéktér közepére két egymástól kb. 4 méter távolságra álló, szintén kb. 4 méter magas bambuszból készült rudat állítottak fel, közéjük hálót feszítettek ki, amelynek felső részére egy nagyjából 60 cm átmérőjű kört vágtak. Ez funkcionált kapuként. A játék célja, hogy a kapun a láb bármely részével, fejjel, mellel, illetve öklözéssel átjuttassuk a labdát az ellenfél térfelére. A nyitott tenyér használata már itt is tilos volt. A labdát magát 8 bőrdarabból varrták össze, állati szőrrel és tollakkal tömték ki. A korszakból fennmaradt „labdarúgás-kézikönyve” 25 fejezeten keresztül foglalkozik a sportággal.

A források szerint a játék elsősorban a katonák ügyességének, gyorsaságának, és kreativitásának fejlesztésre, illetve a hosszú nyúlt hadjáratok során a táborban felmerülő feszültségek levezetésére szolgált. Később a sport a rabszolgákat kivéve az egész nép körében elterjedt, és a „cu-kü” névvel illeték, amely „rúgni-labdát” - ként fordítható.

Egy közel azonos szabályokon alapuló labdajáték Japánban is elterjedt, de itt inkább kultikus, mint gyakorlati szerepe volt (ünnepeken játszották, és a rontást jelképező labdát a lehető legnagyobb távolságba kellett eljuttatni, így aki a legerősebbet tudta rúgni a labdába, az mentesült leginkább a bajoktól).

Hasonló labdajátékot Bernardino de Sahagún ferences rendi szerzetes leírásaiból is ismerünk, aki a 16. században az azték kultúrát örökítette meg leírásaiban. Ő számol be egy az aztékok által „széllabdának „ nevezett játékról : „Két szemközti fal kellett ehhez, melyek között körülbelül húsz láb volt a különbség, és mindegyik falon középtájon volt egy malomkő nagyságú kerék, és egy kicsi, melynek közepén volt egy lyuk, pont akkora, mint az a labda, amivel játszottak. Az a játékos, aki valamelyik lyukba beletette a labdát, az megnyerte a játékot. Mezítelenül játszottak, derekukon bő övekkel, és ezekre akasztottak egy darab díszes szarvasbőrt, mely eltakarta szeméremtestüket; amikor játszottak, nem érintették egymást sem kézzel, sem lábbal, csak a farukkal; ennek a játéknak a során gazdag takarókat, aranyékszereket, ékköveket és rabszolgákat nyerhettek vagy veszíthettek.”

Európában a labdarúgás kevésbé kiforrott formái már valószínűleg a kora középkor során elterjedtek, de az első írott források csak a 14. században említik a sport létezését. Ebből az időből kettő, a futballt túlzott durvasága miatt tiltó törvény is fennmaradt (1316-ból és 1320-ból), a játékot űzőket akár börtönbüntetésre is ítélhették. A problémát az okozta, hogy a "játék" ekkoriban nézeteltérések rendezésére szolgált, tehát pl. 2 szomszédos falu rivalizálásakor a játékosok sokszor a labda helyett inkább egymást rúgták, gyakoriak voltak a törések és egyéb sérülések, amelyek révén a falu lakosai több- kevesebb időre, vagy akár örökre munkaképtelenné válhattak.

Szintén ebben a században jelent meg a „calcio”, egy firenzei eredetű labdajáték: Európában elsőként ennél határolták körbe a pályát, alkalmaztak mérkőzésvezetőt, és definiálták csapatjátéknak, külön posztok megnevezésével. Egy csapat 27 főből állt, közülük 15 csatár, a második sorban 5 fedezet, mögöttük 4 védő, a negyedik sorban megint 3 védő, akik közül a középső a kapus. Egyedül csak ő vehette a kezébe a labdát, a többiek rúghatták vagy ököllel üthették. A mérkőzésvezető feladata a szabályok betartásának felügyelete, a gólszámlálás illetve a büntetőpontok számlálása volt.