Egyiptomi pénzérmék a bibliai József idejéből
2009. szeptember 29. 08:41 MTI
A kairói Egyiptomi Múzeum raktárában egyiptomi régészek olyan ókori pénzérméket fedeztek fel, amelyeken a bibliai József neve és képmása szerepel.
Korábban
Ez az első tudományos bizonyíték, amely megcáfolja azt a történészek egy része által vallott álláspontot, miszerint az ókori Egyiptomban csupán cserekereskedelem folyt. A régészek ugyanis az előkerülő óegyiptomi pénzérméket amulettnek vagy valamilyen dísztárgynak vélték.
A most megvizsgált pénzérmék némelyikén fel van tüntetve előállításuk dátuma, valamint az értékük, miként látható az éppen uralkodó fáraó képmása is. Akadt olyan fizetőeszköz is, amelyen József arcmása és neve szerepel. A pénzérmék kormeghatározása szintén alátámasztja, hogy abban az időszakban verték őket, amikor a feltételezések szerint József élhetett.
Mint a leleteket megvizsgáló régészek rámutattak, több tényező is arra utal, hogy ezek valóban fizetőeszközök voltak. Ismertetésük szerint számtalan ilyen érme került elő különböző egyiptomi helyszíneken, alakjuk ovális vagy kerek, s egyik oldalukon felirat, a másikon arcmás szerepel, pontosan úgy, ahogy a napjainkban forgalomban lévő pénzek esetében szokás.
A Magyar Nagylexikon szerint József ószövetségi személy, Jákob és Ráhel fia. Apja legkedvesebb fia volt, amiért irigy fivérei életére törtek (kútba dobták), majd eladták rabszolgának. Egyiptomba került, ahol megfejtette a fáraó álmát, így elkerülhetővé vált az ország népét fenyegető éhínség, ezért főhivatalnokká tették. Amikor testvérei Kánaánból Egyiptomba mentek élelemért, megbocsátott nekik, az egész háznépet meghívta a termékeny Gósenbe, ahol letelepedtek. Tőlük származott Izrael 12 törzse.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- „Zenedobozokkal” vette fel a küzdelmet Hitler ellen a Rote Kapelle
- Embertelen körülményekkel szembesültek a budapesti nagy gettó lakói
- Már gyermekkorában tragédiák kísérték Radnóti Miklós életét
- Szenes Hanna a Szentföldön maradhatott volna, de visszatért, hogy segítsen
- Munkaszolgálatosok a keleti fronton
- Kémből vált befolyásos üzletemberré az embermentő Oskar Schindler
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálbüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.