Szobrot kapott Márton Áron Kolozsváron
2009. március 1. 15:15 MTI
Márton Áron erdélyi római katolikus püspök szobrát avatták fel szombaton Kolozsváron a Szent Mihály templom kertjében.
Korábban
Az alkotás hétfőn érkezett Magyarországról. A néhai püspök mintegy három méter magas szobrát Bocskay Vince szovátai szobrászművész készítette. Az avató rendezvény szervező-házigazdája Kovács Sándor főesperes-plébános volt, a ceremónia előtt Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatott be szentmisét. A szoborszentelésre három évforduló is alkalmat ad. Egyrészt most van a gyulafehérvári püspökség megalapításának ezredik évfordulója, az idén ünneplik a Szent Mihály templom fennállásának 670. évfordulóját, illetve 70 évvel ezelőtt ebben a templomban szentelték püspökké Márton Áront.
Az erdélyi Krónika emlékeztet: a Márton Áron-szobor elkészítésére 2001-ben írt ki pályázatot a kolozsvári Szent Mihály-plébánia. Ezt Bocskay Vince szovátai szobrászművész nyerte meg, aki 2002-ben fogott neki a munkának. A szobor agyagmintája azonban csak 2005-ben került Magyarországra, a karcagi öntödébe. A szobor felállítását az is késleltette, hogy a kolozsvári önkormányzat különböző okokra hivatkozva többször is elnapolta az építési engedélyhez szükséges - a kilenc négyzetméternyi terület bérbeadására vonatkozó - tanácsi döntés meghozatalát.
A csíkszentdomokosi születésű Márton Áront (1896-1980) 1938-ban szentelték püspökké, azt megelőzően a kolozsvári Szent Mihály plébániát is vezette. A II. világháborúban azzal vívta ki a közvélemény elismerését, hogy a Szent Mihály templom szószékéről állást foglalt a zsidók deportálása ellen. A kommunista rendszer idején a romániai magyarság jogaiért és az egyházat elnyomó politika ellen küzdött. Emiatt meghurcolták és börtönbe zárták, 1957 és 1967 között házi őrizetben volt egykori püspöki székhelyén, Gyulafehérváron. 1980. szeptember 29-én sok szenvedés után, életének 84. évében hunyt el. Temetési szertartását Lékai László bíboros, a magyar katolikus egyház akkori feje vezette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap