2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Összeesküvések és konspirációk

2008. december 30. 16:23

Támadás az ikertonyok ellen



Az egyre népszerűbb internet, és az élő televízióadások hatására a 2001. szeptember 11-én végrehajtott merénylet a világ egyik legnagyobb konspirációs teóriája lett. Bár a hivatalos vizsgálatok, és amerikai kormányzati érvelések szerint a 9/11-es eseményekért egy Al-Kaida nevű szervezet felelős, mások szerint ez nem igaz. A BBC Two tévécsatorna egyik dokumentumfilmje is erre a kérdésre keresett választ: látott-e már bárki egyetlen élő Al-Kaida tagot a világon? A válasz nemleges maradt. Vannak, akik szerint az amerikai kormányzat már tudott a merényletekről, ám a Lusitania vagy Pearl Harbor esetéhez hasonlóan semmit nem tettek a megelőzés érdekében. Egyesek szerint maga a kormányzat követte el a támadást, hiszen egy szimpla utasszállító nem okozott volna ekkora károkat sem az ikertornyokban, sem pedig a Pentagon épületében. A Kennedy-merénylethez hasonlóan itt is hivatalos vizsgálóbizottságot állítottak fel, de az ő jelentéseik egy része sem ismert, és a Bush-éra e-mailes botrányai miatt az is lehet, hogy soha senki nem fogja megismerni a teljes történetet. További részletek

Ez azonban csak a kezdet: következő cikkünk a magyar történelemmel kapcsolatos elméleteket mutatja majd be.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár