Róma szimbólumán vitáznak a régészek

Nem az etruszk időkből, hanem a középkorból származik Róma jelképe, az anyafarkas híres bronzszobra - jelentették az ügyet szenzációként az olasz restaurátorok.

A városalapító ikreket, Romulust és Remust megmentő anyafarkas szobrát, amelyet ma a római Capitolium múzeuma őriz, IV. Sixtus pápa ajándékozta az intézménynek 1471-ben. Egészen egy 2006-os vizsgálatig azt tartották róla, hogy a farkasalak az i.e. 5. századból származik és az ikrek figuráit a 16. század elején adták hozzá.

Anna Maria Carruba restaurátor azonban most mintegy újdonságként azzal állt elő, hogy munkája során alaposan tanulmányozta a szobrot és egyre inkább megbizonyosodott arról, hogy a farkas is legfeljebb a kora középkor, a 7.-8. század műve. Szerinte erre utaltak bizonyos szennyeződések, valamint a bronz megmunkálásának technikája.

Adriano La Regina, a római régészeti hivatal egykori vezetője ekkor a La Repubblica című napilapban megírta: a múzeum már több mint egy éve elvégezte a szobor C-14 tesztjét, amely azt igazolta, hogy a bronzfarkas valóban a középkorból származik, de az eredményt presztizsokokból visszatartják. Ezután nyilatkozott korábbi munkájáról Carruba is. Claudio Parisi Pressice, a múzeum igazgatója ellenben azzal védekezett, hogy a teszt adatai "még nem tekinthetők véglegesnek".

Egyelőre több tudós is kétségeit hangoztatja Carruba állításaival szemben. Alessandro Naso etruszkszakértő szerint a restaurátornak csak "közvetett bizonyítékok vannak a kezében". Nicoletta Pagliardi régész elismerte ugyan, hogy az anyafarkas eredete bizonytalan, de szerinte a szobrot az évszázadok során többször "megmunkálták", így kerülhettek bele későbbi anyagok. Parisi Pericce még azzal is érvelt, hogy a középkorban Róma jelképe egy oroszlán volt, ezért semmi nem indokolta, hogy azokban az időkben alkossák meg.

Mielőtt még megszülettek, Romulus és Remus nagyapja, Numitor és annak fivére, Amulius apjuk halála után megszerezték Alba Longa trónját. Numitor az elsőszülött jogán uralkodott, Amulius pedig a kincseket kapta meg, köztük azt az aranyat, amit Aeneas Trójából hozott. Mivel Amuliusé volt a vagyon, hatalma is erősebb volt, és letaszította Numitort a trónról. Viszont tartott attól, hogy Numitor lánya, Rhea Silvia gyermeket szülhet, ezért arra kényszerítette, hogy Vesta-szűz legyen. Ám egy éjjel Mars, a háború istene eljött Rheához Vesta templomában. A lány nagyon szép és erős fiúikreket szült, akiket később Romulusnak és Remusnak neveztek el. Amulius dühében börtönbe záratta Rheát, az ikreket pedig sorsukra akarta hagyni. Szolgája felajánlotta, hogy megöli a két csecsemőt. A két gyermeket egy kosárba tette és a Tiberis partján hagyta. A folyó megáradt, és elsodorta a kosarat. Az ikreket Tiberinus, a folyók istene mentette meg, és a Palatinus-dombon tette le kosarukat. Itt a két gyermeket egy nőstény farkas (latinul: lupa; így hívták a prostituáltakat is, ezért vannak, akik szerint ez arra utal, hogy egy asszony nevelte őket) nevelte egy fügefa alatt, és egy harkály táplálta őket; ezek Mars isten szent állatai. Romulust és Remust később Faustulus, Amulius egyik juhásza találta meg, és hazavitte őket. Faustulus és felesége, Acca Larentia sajátjukként nevelte az ikreket. A történet folytatása

Anna Maria Carruba mindazonáltal hangsúlyozza: semmit sem vonna le sem a szobor művészi értékéből, sem pedig annak misztikumából, ha végleg bebizonyosodna, hogy nem az etruszk korból származik. A restaurátor szerint mindenképpen "lenyűgöző, mesteri alkotás", különös tekintettel "ideges szemeire": a capitoliumi múzeumban külön teremben kiállított farkas ugyanis olyan, mintha tekintetével követné a látogatókat.

Akár igaz, akár nem, Romulus és Remus egyfolytában a hírek középpontjában áll: állítólagos barlangjuk nemrég Augustus császár palotájának helyreállításai munkálatai során került elő a római Palatinus-dombon, amely az ókorban a hatalom helyszíne volt, ma pedig törékeny ókori paloták és templomok otthona. A felfedezés újra gondolkodásra késztette a tudósokat, hogy a régészet mennyiben szolgáltathat bizonyítékot a mitológiára. Adriano La Regina ebben is szkeptikus: szerinte a megtalált barlang egyáltalán nem a lupercale. Az ókori források ugyanis szerinte egészen mást sugallnak.

(Múlt-kor/MTI)