Jegyek helyett bárcákat kért az ellenőr
2008. július 8. 14:16
URL: https://mult-kor.hu/20080708_jegyek_helyett_barcakat_kert_az_ellenor
A bárca szó hallatán nem valószínű, hogy a közlekedéssel kapcsolatos költségek kifizetését igazoló eszközre gondolunk. Ezen hiányosságunkat könnyedén pótolhatjuk.
A szerzőpáros a köztudatban kevésbé ismert bárcákkal, a közlekedéshez kapcsolható eszközökkel ismerteti meg az olvasót. A feldolgozás során a teljességre törekedtek, a fémből készült bárcák mellett a papír alapanyagúak is helyet kaptak az összeállításban. Ugyanakkor nem kerültek be a közlekedéshez köthető egyéb bérletek és menetjegyek, néhány kivételt leszámítva. Rendkívül izgalmas típusúakkal találkozhatunk: Hídvámjegyek és hídvámbárcák; Alagútbárcák; Sorompóbárcák és kövezetvámjegyek; Közlekedési és utazási bárcák; Közlekedési letéti bárcák; Telefonérmék. Az egyes fejezetek előtt rövid ismertetést olvashatunk a bárcák és jegyek bevezetésének körülményeiről. A feldolgozásnál az kronológiát követték, az idő múlása az egyes bárcákban is változásokat hozott. A katalógus végén nem hiányozhattak a legfontosabb szakirodalmi utalások.
Hídvámot nagyon régóta szedtek. A magánszemélyek, a törvényhatóságok és az állam tulajdonában lévő hidak építési és fenntartási költségeinek fedezésére kivetett illeték kifizetésének igazolására fémből vagy papírból vámbárcát vagy -jegyet készítettek. Hídvámot sok helyen szedtek, vámbárcát ugyanakkor csak a nagy forgalmú helyeken adtak, amivel az ellenőrzést kívánták meggyorsítani. A Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium 1896-os összeírása 220 vámszedési jogot tartalmazott. Az első állandó kőhíd kőhíd gondolatát Pest és Buda között Széchenyi István vetette fel. A kész építményt 1849 novemberében adták át, a hídvám szedését 1918. november 30-án törölték el. A 19. századból származó ún. Lánchídjegyből kétféle maradt az utókorra. A fémből készült Lánchídbárcák 48 változata 14 alaptípusba sorolható.
A bonyolult hangzású sorompóbárcák és kövezetvámjegyek a belső vámok legrégebbi változatainál kerültek elő. Az 1865-ben megjelent A magyar nyelv szótára pontosan meghatározta, hogy mire számíthattak a korabeliek. "Vám, azaz díjpénz, melyet az illető község vesz a járó kelő kocsiktól, szekerektől, az utczai kövezet koptatása fejében." Egy 1872-es törvény világosan kimondta, hogy a főváros közútjainak kiépítését a kövezetvámból is fedezni kell. Eger városában sár felhajtási illetéket is jelöltek a jegyekkel, és a város jegygyára készítette a komáromi és hatvani papírkákat. Az egyik leggazdagabb anyaggal Szeged rendelkezik, mivel a 19. század végétől szinte a második világháború végéig közti időszakból maradtak fenn példányok.
A mobiltelefonok korszakában az olvasó fantáziáját igencsak megmozgatják a különböző telefonérmék. Az első pénzbeszedő készülékekkel 1901-ben találkoztak a főváros lakosai. Ekkor még utólag vételezték be a pénzt, csak akkor került sor a kapcsolásra, ha a pénz hangját a kezelő hallotta. Az előzetes pénzbedobással működő készülékeket 1910 után alkalmazták először, majd 1928 decemberében a Magyar Telefonautomata Részvénytársaság bevezette, hogy 20 fillérért korlátlan idejű beszélgetést lehessen folytatni. Nem csoda, hogy a nyilvános telefonok pillanatok alatt rendkívül népszerűek lettek.
Zombori Lajos - Tóth József: Magyar közlekedési bárcák. Budapest, 2007. Martin Opitz Kiadó, 240 oldal