2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Zöld levélszekrényektől a piros postaládákig

2008. június 24. 08:19

Kis... skatulyaszívek címmel a postaláda történetét bemutató kiállítás nyílt a Postamúzeumban; a tárlaton ma használatos levelesládákkal is találkozhat a közönség.

Az első magyar postaládák felállításáról az 1860-ban kiadott postapátens rendelkezett. Ezeket a levélszekrényeket még a császári jelvények díszítették, csak később, a kiegyezés után jelentek meg az első zöldre festett, magyar szimbólumokkal ellátott darabok - mondta a kiállítás megnyitóján Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója.

Az első postaládákat kulccsal ürítették, 1896-tól azonban már gépi ürítésűekkel, falra szereltekkel és két lábon állókkal is találkozni. Az utóbbiak lettek aztán igazán elterjedtek, és utcabútorként máig meghatározzák az utcaképet: Budapest történelmi városrészein a postaládák máig megőrizték klasszikus kinézetüket.

Szűts Ildikó szerint a 21. században megváltoztak a levelezési szokások: a levélforgalomnak mindössze 3 százalékát teszik ki a magánemberek közötti levelek, képeslapok. Hozzátette: reméli, hogy a kézzel írott levelek kultúrája újra felemelkedik.

A kiállításon látható a különleges, kazettás országházi levélszekrény, az 1934-es cserkész világtalálkozóra készült darab, egy szentesi hivatalból származó fa postaláda, a századfordulón használt, és egy háborús sérüléseket elszenvedett szekrény is.

A koraeklektikus stílusú Saxlehner-palotában található múzeumban nem csak postaládák láthatók. A látogatók megnézhetik a postai ügyviteli és üzemviteli emlékek gyűjteményét, az aprónyomtatvány tárat, valamint a bélyegző-, pecsétnyomó-, érem-, jármű- és térképgyűjteményt. A tárlat legértékesebb darabjait az egyenruhák képezik: a 19. századi eredeti ruhák színösszeállításukkal és szabásukkal kortörténeti élményt nyújtanak.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár