2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Krisztus tanítványai menekültek a legrégibb keresztény szentélybe

2008. június 10. 13:19

A világ legrégebbi keresztény szentélyét fedezték fel Jordániában, a rihabi Szent György-templom alatti barlangrendszerben.

`Meggyőződésünk szerint ez lehetett az első keresztény templom a világon, amely i.sz. 33 és 70 között épülhetett` - mondta Abdul Káder Huszan, a rihabi régészeti központ vezetője. A tudós csodálatosnak nevezte a felfedezést, hozzátéve: a régészek bizonyítékokat találtak arra nézve, hogy a szentély menedéket nyújtott a korai keresztényeknek - Krisztus 70 tanítványának.

A barlangi szentély

Mint a Szent György-templom mozaikján olvasható, a hetven tanítvány Jeruzsálemből a keresztényüldözések elől menekült el, s Jordánia északi részén, Rihabban talált menedékre. Történelmi forrásokat idézve Huszein rámutatott, hogy a hetven tanítvány titkon gyakorolta vallását a földalatti szentélyben.

"Véleményünk szerint mindaddig nem hagyták el a barlangot, amíg a római császárok nem vették fel a kereszténységet. Ekkor építették a Szent György-templomot" - mondta. A Szent György-templomot, amelyet a világ legrégebbi "valódi" templomának tartanak, i.sz. 230 körül építették. Ezt a titulust mindössze az a szentély vitathatja el, amelyet szintén a 3. században építettek, s 1998-ban tártak fel a jordániai Akabában.

A régész szerint a barlang melletti temető is értékes információval szolgál. "Cserépedényeket találtunk, amelyek a 3. és a 7. század között készültek" - emelte ki Huszan. A leletek tanúsága szerint az első keresztények s leszármazottjaik a késő római korig éltek a térségben. A barlang lakóhelyként is szolgált a korai keresztényeknek. A régészek feltártak egy mély alagutat is, amelyen keresztül a hetven remete vízhez jutott.

Rihabban eddig mintegy 30 templomot tártak fel.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár