2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bemutatták a Nagy Imre-per digitalizált dokumentumait

2008. június 6. 17:20

Az iratanyag használata a feltárás és a digitalizálást követően

Az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára nemcsak a digitalizálást végezte el, hanem a hangzóanyag megújítását is. A digitalizálást az Interjútár az eredeti hangszalagokról végezte. Ezekről már az 1980-as években is készítettek a BM-ben másolatokat hangkazettákra. Ezek oldalai az eltérő szalagsebesség és terjedelem miatt nem felelnek meg az orsós hangszalagok oldalterjedelmének. A magnókazettákat csak a hiányok pótlására használták fel, de állományvédelmi szempontok szerint a kazettákat külön is digitalizálták.

A június 9-i tárgyalás első napján a bíró figyelmeztetette a vádlottakat a zárt tárgyalásra, valamint arra, hogy filmfelvétel készül a tárgyalásról. A filmfelvétel töredéke a már említett propaganda-filmben fennmaradt, részben az ezeken a kockákon megőrzött információkból, részben a hanganyagból következtetünk a következőkre.

A tárgyalóterem

Az azonban téves, hogy a tárgyalás egészéről filmfelvétel készült, hiszen a BM-iratok-ban említett 15-16 ezer méternyi film mindösszesen 8-8,5 órás felvételi anyagot jelent, ugyanakkor a teljes egészében fennmaradt hanganyag szerint a bíróság naponta 8-10 órát ülésezett. Megállapítható, hogy június 9. és 15. között ugyan több tárgyalási napon is forgattak, de egy-egy napon csupán néhány órát. Elsősorban Nagy Imre kihallgatását és szembesítéseit örökítették meg. A BM irattár munkatársai a felvételi anyagot 1961-ben megsemmisítették és csak a 70 perces, már említett változatnak kegyelmeztek. A film értelmi szerzője Rajnai Sándor volt, filmes munkatársa pedig Kolonits Ilona, akinek Így történt című filmje illeszkedik a soha be nem mutatott Nagy Imre és társai tárgyalásáról készített propagandafilm szemléletéhez és stílusához.

A bejövő fény és a mesterséges fény keveredése ellen vastag függönyök fedték az ablakokat. Az ívlámpák melegéről az egykori tanúk számoltak be. A júniusi meleg, továbbá a bírák nikotin hiánya miatt a tanácsvezető bíró igen gyakran rendelt el 10 perces szüneteket, amelyek valós időtartalmáról természetesen semmilyen információnk nincs. A még élő tanúk szerint ezek a szünetek jóval hosszabbak voltak, mint tíz perc. A júniusi meleg és a levegőtlenség egy idő után arra kényszerítette a tárgyalás lebonyolítóit, hogy a lefüggönyözött és becsukott ablakokat kinyissák, bár az elsötétítés természetesen maradt. A tárgyalás utolsó napjaiban jól hallható madárcsicsergést rögzítettek a magnetofonok.

A digitalizált szöveg és hang egybevetése lehetőséget ad arra, hogy rekonstruálják a tárgyalóteremben zajlott kihallgatások, vádbeszédek pontos lefolyását. A papíralapú és audiovizuális iratanyag és a hozzá kapcsolódó valamennyi segédlet egységes adatbázisba szervezése lehetővé teszi, hogy a MOL munkatársai, valamint a tudományos kutatók sokrétűen kereshető formátumban kutathassák a Nagy Imre és társai elleni per összegyűjtött forrásait.

A nem hagyományos papíralapú források bemutatásához a vállalkozó továbbfejlesztette a Digitarchiv alkalmazást. Az informatikai rendszer hierarchikus megjelenítésre alapozott és a különböző keresésekre optimalizált tárolási rendszerében és logikai felépítésében helyet kapott mind a digitalizált hanganyag, mind pedig a digitalizált (propaganda)film. A rendszer funkcionalitásai közül a kutatók és az internetes felhasználók által leggyakrabban használt komplex keresési funkciókba is beépültek ezek a forrástípusok. Tehát a keresési kérdések megfogalmazása után a rendszer által adott és megjelenített találatok egyaránt tartalmazzák a keresett szöveg előfordulását a segédletekben, a digitalizált iratanyag OCR karakterfelismert részeiben és a hanganyagról készített szövegállományokban is.

A találatok megjelenítése a különböző források megfelelő hierarchia szintű kapcsolataival együtt történik, pl. az OCR szövegben, a tartalomjegyzékben vagy a névmutatóban talált kifejezések megjelenítésekor az eredeti digitalizált iratanyag megfelelő oldala is megjelenítésre kerül. A megjelenített források (így a digitalizált oldalak képei, OCR szövegállomány, hanganyag, hanganyaghoz kapcsolódó rögzített szöveg) a továbbiakban tetszés szerint tovább kutatható (lapozható, meghallgatható).

Ugyancsak a Digitarchiv rendszer módosításával alakították ki azt a funkciót, amely lehetővé teszi az Interjútár munkatársai által digitalizált hanganyag és az abból készített szöveg egymás melletti párhuzamos megjelenítését is. A tudományos kutatást széles körben lehetővé teszi az Interjútár munkatársai által fejlesztett DVD-ROM, amely tartalmazza a hangszalagok alapján szó szerint leírt és ellenőrzött pontos szöveget.

Köszönetet mondunk a cikk elkészítésében nyújtott segítségéért Katona Csabának, Szabó Csabának és Hanák Gábornak.

(Felhasznált irodalom: Hanák Gábor-Szabó Csaba: A Nagy Imre miniszterelnök és társai ellen indított per írott, képi és hangzó forrásainak digitalizálása. Budapest, 2008.)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár