Az egyháztörténet 20. századi forrásai

2006. március 21. 19:20 Gárdonyi Máté

A katolikus egyház a pártállami diktatúra időszakában I.

A korszak egyháztörténeti forrásairól általában az állapítható meg, hogy a `belső` keletkezésű, vagyis egyházmegyei és plébániai iratoknak nemcsak a spektruma szűkült le, hiszen az egyház oktatási tevékenysége és gazdálkodása, a társulati élet és a felekezeti sajtó szinte teljes egészében megszűnt, hanem ezen források minősége is radikálisan megváltozott. Az egyházmegyei levéltárakban gyakorlatilag csak a legszűkebben értett egyházkormányzat dokumentumait találjuk, s ezekből az iratokból gyakran éppen a döntések valódi okai nem derülnek ki (például az áthelyezések motívumai).

A plébániákon is egyre kevesebb információt őriztek meg írásban, jellemzőnek mondható a historia domusok `beszédes hallgatása` az ötvenes-hatvanas években, vagy az, hogy csak a legszűkebben vett hitélet jelentős eseményeit (elsőáldozás, bérmálás) dokumentálták. Mindez érthető félelemből történt, s összességében a korszak püspökségi és plébániai forrásai azt erősítik meg, hogy ez az időszak a `hallgató egyház` kora volt a magyar katolikusok életében. Éppen ezért a pártállami diktatúra egyháztörténetek feltárásakor megnövekszik a `külső` forrásoknak, vagyis az állami és pártszervek iratainak a szerepe, illetve megkerülhetetlenné válnak az egyházüldözés elszenvedőinek személyes vallomásai.

Az állami szervek anyagából kiemelkedő jelentőséggel bírnak az 1951-ben létrehozott Állami Egyházügyi Hivatal (1956-59 között a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatala) iratai, hiszen ez az intézmény volt az állami egyházirányítás `nyílt` eszköze. A hivatalnak a Magyar Országos Levéltárban őrzött iratai dokumentálják elsődlegesen az egyház állami kontrolljának működési mechanizmusait. Emellett nem elhanyagolható információkat nyújtanak a Fővárosi Tanács és a megyei tanácsok mellett működő egyházügyi titkároknak a területileg illetékes levéltárakba került iratai, bennük az alsóbb közigazgatási szervek jelentéseivel, mindenekelőtt arról, hogy helyi szinten miként korlátozták az egyház tevékenységét. Ugyancsak itt találhatók azok a pártiratok, amelyek az ÁEH megalakulása előtti évekből rendszeres jelentéseket tartalmaznak az egyházak életéről és a `klerikális reakció` elleni harcról.

A korszak egyháztörténeti forrásainak másik csoportját azok a kutathatóvá tett ávós és állambiztonsági iratok képezik, amelyekből rekonstruálhatóak az egyházüldözés `titkos` módszerei. Ezeknek a forrásoknak az értékelésénél azonban ügyelni kell arra, hogy a bennük található információk - a diktatúra természetéből következően - többszörösen manipuláltak. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában elhelyezett iratanyag nagy népszerűségnek örvend a kutatók körében, s a publikációk között szerencsére vannak olyanok is, amelyek nemcsak az `egyházi besúgók` működésének szenzációhajhász vagy éppen apologetikus célzatú bemutatására vállalkoznak, hanem egy-egy ügyet a maga teljességében igyekeznek feltárni.