2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Brunszvik Teréz

2005. július 27. 14:59

1775. július 27-én született Pozsonyban. Arisztokrata családban látta meg a napvilágot, apja Mária Teréziától grófi címet kapott, sőt a császárnő az elsőszülött Teréz keresztanyai tisztét is vállalta. A családfő - aki II. József császár nevelésügyi referense volt - négy gyermekét maga tanította zongorára, valamint angol és görög nyelvre. Korai halála után anyagi gondtalanságuk megszűnt ugyan, de még így is Bécsben tölthették az esztendő egy részét, ahol tevékenyen részt vettek a császárváros kulturális életében. Itt ismerkedtek meg Beethovennel is, akivel egy életre szóló barátságot kötöttek, és később martonvásári kastélyukban is vendégül látták. Sokan az ifjú Terézt tartják a "halhatatlan kedvesnek", akinek a zeneszerző a Cisz-moll szonátát ajánlotta, mások a múzsát Jozefin nevű húgában vélték felfedezni.

Teréz apja síremlékénél fogadta meg, hogy soha nem megy férjhez. Testvérei sorban családot alapítottak, ő azonban egyedül maradt. Amikor 1808-ban egyik húga négy gyermekkel megözvegyült, magára vállalta a feladatot, hogy a gyerekek számára megfelelő nevelőintézetet keres. Bejárta Európát, utazgatása során találkozott a svájci Yverdonban a neveléstörténet egyik legnagyobb alakjával, Pestalozzival. Ő beszélt neki először a gyermek értékeiről, méltóságáról, ennek hatására határozta el Brunszvik Teréz, hogy a gyermeknevelésnek szenteli az életét. Felismerte és azt hirdette, hogy "A korai nevelés a legfontosabb! Az, amit az ember ebben az életkorban felfog, kihat egész életére."

Visszatérve haladéktalanul hozzákezdett tervei megvalósításához, de rá kellett jönnie, hogy falakba ütközik: nem csak közöny, hanem meg nem értés, sőt gúny fogadta. Sem az arisztokrácia, sem a Helytartótanács támogatását nem sikerült megszereznie, ő azonban nem adta fel. Széles körű gyűjtést szervezett, míg a szükséges összeg a rendelkezésre nem állt, így nyílhatott meg 1828. június 1-jén Budán, a Mikó utcában az első magyarországi óvoda. Igazi úttörő vállalkozás volt ez, hiszen még az európai kontinensen is kevés kisdedóvó létezett, a Habsburg Birodalomban pedig ez a budai intézmény volt a legelső. Brunszvik Teréz közreműködésével tizenegy, az ő szorgalmazásával pedig haláláig nyolcvan óvoda létesült Magyarországon. A kettő-hét éves korú gyermekek világi nevelésben részesültek, hasznos ismereteket tanultak: olvasást, számolást, éneket, környezetismeretet, vallásos tartalmú foglalkozásokat tartottak, idegen nyelvi alapokat kaptak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár