A paleopatológia titkai

2004. március 16. 13:00

A modern orvosi módszerekkel a múmiákról is kideríthető, milyen testalkatúak voltak életükben s miben haltak meg.

Korábban

Exhumálják a Mediciket
A Medici-család több mint ötven tagját exhumálják, hogy a pisai egyetem munkatársai elemezhessék DNS-üket, és elkészíthessék 3d-s portréikat.
A Mediciek mindennapjai
A Medici-család mindennapi életmódjának minden eddiginél részletesebb rekonstrukciójára tesznek kísérletet olasz kutatók. DNS-vizsgálatok során a Mediciek genetikai hajlamait, betegségeit és halálokait katalogizálják és elemzik.
Arzénmérgezés okozta Napóleon halálát
Az évek óta közszájon forgó feltételezést három orvos kutatásai igazolják. A szenzációs tudományos eredmény abból a vizsgálatsorozatból született, amelyet a neves francia szakemberek idén télen végeztek el.
Napóleonnal mégsem az angol méreg végzet
A császárt a legújabb tanulmány szerint nem az angolok mérgezték meg, ahogy ezt a francia történészek állítják. Párizs írhatja át a törikönyveket.
http://www.catholic.org
Magas volt és izmos, de látszott rajta,
hogy ülőmunkát végzett -
Páduai Szent Antal

Gino Fornaciari, a pisai egyetem paleontológusa öt kutatóból álló csapatával negyed évszázada vizsgálja a névtelen, vagy híressé vált emberek maradványait - mint mondja, "tudományos és kulturális céllal".

Toxikológiai, endoszkópiai, radiológiai vizsgálatokat végeznek el rajtuk, hogy megállapíthassák: hogyan éltek és miben haltak meg. Ennek alapján pedig rekonstruálni lehet egy kor társadalmának emberi, intellektuális körülményeit.

Az 58 éves doktor praxisában a legkülönbözőbb esetek fordultak elő. Volt már keze között olyan napóleoni katona, aki a marengói csatában esett el, és vizsgált prekolumbiánus perui múmiákat is. I. Cangrande della Scala, Verona ura egy hónappal ezelőtt exhumált teste elárulta neki, hogy a 14. századi potentátot 38 éves korában nem mérgezés, hanem a mértéktelen ivászatok okozta májgyulladás vitte sírba.

A szerzetesek kívánságára 1981-ben Padovai Szent Antal volt a "páciense". "Fiatal ember volt, 35 év körüli, az akkori átlagnál magasabb, atlanti-mediterrán típus, elég izmos, de azért látható volt, hogy ülőmunkát végzett" - mondta róla a Corriere della Sera című milánói lapnak.

1984-ben VII. Gergely pápa került sorra. "Magas, sovány, aszkétikus embert vártam. De alacsony volt, zömök, testes, erős izomzattal. A jobb karja is erős volt, mert ifjúkorában vívott." Fornaciari szívesen emlékszik vissza a 13. században élt Szent Zitára, akit 1988-ban vizsgált meg. "Gyönyörű, tökéletesen konzervált múmia volt. Talpain, mivel mezítláb járt, ugyanazokat a bőrkeményedéseket fedeztem fel, mint amelyek nemrég még a mi parasztasszonyaink lábain voltak megfigyelhetők. Konyhán dolgozott, zárt helyen, tüdeje tele volt szénnel."

1983 és 1987 között az egész csapat a nápolyi San Domenico Maggiore sekrestyéjében megtalált 40, koporsóba zárt aragóniain dolgozott. Az uralkodó, a hercegek és udvaroncok jól konzerválódott múmiáiból a korabeli betegségek egész adatbankját tudták összegyűjteni. I. Ferdinándról kiderült, hogy vastagbélrákban hunyt el, az egyik herceg tüdőbajos volt, egy nemes hölgy pedig szifiliszben szenvedett. "Pánikot keltettem az Egészségügyi Világszervezetnél (WHO), amikor kijelentettem, hogy az egyik múmiában himlővírust találtam. Attól tartottak, hogy még életképes. De a vírus DNS-e már szétszakadt állapotban volt."

A doktor megfejtett egy történelmi krimit is, VII. Henrik német herceggel kapcsolatban, aki 1242-ben halt meg. "Érthetetlen volt, hogy apja miért tartotta élete végéig bezárva. Igaz, hogy a fiú le akarta taszítani őt a trónról, de Rőtszakállú Frigyes nagylelkű ember volt, meg kellett volna bocsátania fiának. A vizsgálatok kiderítették, hogy Henrik leprás volt - alighanem a keresztes háborúk idején fertőződött meg -, s ezért tartották a külvilágtól elzárva" - mondta a kutató.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma