Zita királyné

1989. március 14-én halt meg a svájci Zizers ferencesrendi kolostorban Zita, az utolsó magyar király, IV. Károly felesége, a 640 éven át uralkodó Habsburg-család utolsó koronás fője.

Egy uralkodó sohasem mondhat le...

Zita Mária Adelgunda Mikaéla Rafaéla Gabriela Jozefa Antónia Lujza Ágnes Bourbon-pármai hercegnő 1892. május 9-én született az olaszországi Viareggióban. Apja az utolsó uralkodó pármai herceg volt, aki 1859-ben, tizenegy évesen az olasz egységesítő mozgalmak idején vesztette el trónját. Anyja a portugál infánsnő volt.

A húszgyermekes család telente a Párma melletti Pianore-kastélyban tartózkodott, a nyarakat az alsó-ausztriai Schwarzauban töltötték. Zita szigorú katolikus nevelést kapott a szaléziánus apácáktól Bajorországban, majd a Wight szigeti bencés apácakolostorba került. A hűvös és nyirkos éghajlat nem tett jót egészségének, ezért a franzenstadti gyógyfürdőben kezelték. Itt ismerkedett meg a közelben szolgáló Károly Habsburg-főherceggel, aki azonnal beleszeretett a karcsú, nagy barna szemű fiatal lányba. A szerelmet 1911. október 21-én házasság követte, Károly így azon kevés Habsburg uralkodó közé tarozott, aki feleségét nem "kapta", hanem választotta.

Első gyermekük, a Habsburg család jelenlegi feje, Ottó 1912. novemberében született meg. A családban sokáig háttérbe szorult Károly Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-i meggyilkolása után trónörökössé lépett elő, majd Ferenc József 1916. november 21-i halálát követően osztrák császárként I., magyar királyként IV. Károly néven trónra került. A magyar koronázási ünnepségre - a tomboló világháborút mintegy zárójelbe téve - 1916. december 30-án került sor a budai Mátyás templomban, hagyományosan fényes külsőségek közepette.

A határozott és céltudatos Zita (aki magyar királynéként kötelességének tartotta azt is, hogy megtanulja a tejfölös paprikás csirke elkészítését), férje tanácsadójaként aktívan politizált. Amikor testvére, Sixtus pármai herceg titkos békekísérlete 1918 elején napvilágot látott, Zita is a németbarát körök céltáblája lett. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával az uralkodó párnak távoznia kellett. Károly 1918. november 13-án a Bécs melletti Eckartsau vadászkastélyban írt levelében lemondott a magyar államügyekben való részvételéről, a trónról azonban nem. Zita ehhez az állásponthoz élete végéig kitartóan ragaszkodott, állítólag egyszer kijelentette: "egy uralkodó nem mondhat le, csak megfosztható trónjától".

Az utolsó koronás fő

A házaspár svájci emigrációba vonult, ahonnan Károly (hűséges neje kíséretében) kétszer, (1921 márciusában és októberében) próbált meg visszatérni a magyar trónra. A második királypuccs, a budaörsi csata után a házaspár néhány napot a tihanyi apátságban töltött fogságban, ekkor tartózkodtak utoljára magyar földön. Innen az antant megbízottai a kellemes éghajlatú, de biztonságos távolságban fekvő Madeira szigetére szállították az utolsó magyar királyi párt. IV. Károly 1922. április 1-jén tüdőbaj következtében meghalt, így az alig harmincéves asszony, aki épp nyolcadik gyermekét várta, egyedül maradt és egy fillérje sem volt. (A világháború után a szövetségesek által megszabott és az utódállamok által fizetendő ellátmány nem érkezett meg, mert azok úgy érveltek: nem segítik a royalista ügyet.) Zita rokonánál, XIII. Alfonz spanyol királynál talált menedéket, ahol összes energiáit gyermekeire fordította: a legidősebbet, Ottót tudatosan trónörökösnek nevelte. A család 1929-től Belgiumban élt, majd az Anschluss és a restaurációs remények szertefoszlása után a tengerentúlra költözött. Zita előbb Kanadában gyűjtött gyógyszert, élelmiszert és ruhaneműt Ausztria számára, majd 1948-ban az Egyesült Államokban telepedett le.

Az ötvenes években visszatért Európába: 1959-ig, édesanyja haláláig Luxemburgban, majd a felső-bajorországi Pöckingenben élt. 1962-től utolsó évtizedeit Svájcban, a Chur mellett lévő zizers-i Szent János kolostorban töltötte, mintegy 30 kilométerre az osztrák határtól. Ausztriából azonban ki volt tiltva, mivel nem mondott le a trónról. (A realitásokkal számot vető fia, Ottó ezt 1961-ben megtette, 1967-ben pedig kezet fogott Bruno Kreisky osztrák kancellárral.) A büszkeségét és tartását soha el nem vesztő, férje halála után csak gyászban járó asszony visszavonultan élt, de a világ dolgaitól nem szakadt el. Szellemi frissességét mindvégig megőrizte, öt nyelven beszélt, több napilapot is járatott, rádiót hallgatott. Hajnali ötkor kelt, és hithű katolikusként minden reggel meghallgatta a misét. Harmincnégy unokája és tizenöt dédunokája folyamatosan látogatta, 95. születésnapját több mint száz családtagja társaságában ünnepelte, szinte már teljesen vakon.

A törékeny asszony élete alkonyán két alkalommal mégis egykori birodalmának földjére léphetett. 1982 májusában, kilencven évesen Kreisky kancellár közbenjárására felkereshette Tirolban Adelheid lánya sírját, majd néhány hónappal később édesanyjáét is a felső-ausztriai Puchheim temetőjében. A 640 éven át uralkodó Habsburg-dinasztia utolsó koronás fejének özvegyét 97 éves korában, 1989. március 14-én érte a halál. Férje halálának 67. évfordulóján, április 1-jén temették el, jelentős személyiséget megillető külsőségek között. Koporsóját Bécsben a kapucinusok templomának kriptájában, a Habsburgok ősi temetkezési helyén helyezték el, szíve - Habsburg szokás szerint elválasztva a halott testétől - Svájcban maradt.

MTI