2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

10 tény Napóleonról

2015. február 16. 10:03

1. A korzikai születésű, olasz származású Napóleon egészen a Josephiné-nel 1796-ban megkötött házasságáig Buonaparténak írta a nevét.

2. Bár a történészek sokáig 157 centiben adták meg Napóleon testmagasságát, valójában 168 cm  magas volt, vagyis ezen a téren a korban teljesen átlagos paraméterekkel rendelkezett.

3. Napóleon már az első nagyobb katonai sikerét jelentő itáliai hadjárat során is igyekezett kiaknázni a propaganda nyújtotta lehetőségeket: csak 1796 és 1798 között harminchét rézmetszet készült róla.

4. Az 1799-ben megindított szíriai hadjárat során Napóleon ópium-túladagolással végeztette ki sebesült katonáit, nehogy az ellenség kezére kerüljenek.

5. Napóleon 1804-ban kiadott, később Code Napoléon névre átkeresztelt Polgári törvénykönyvének (Code Civil) egyes rendelkezései a mai napig érvényben vannak.

6. Napóleonra sokan istenként tekintettek. Egy pap egy alkalommal azt tanácsolta a franciaországi zsidóknak, hogy ne várják tovább a Messiást, mivel az nem más, mint a francia császár.

7. A Napóleon oroszországi hadjáratában résztvevő mintegy 600 ezer katonából alig több mint 100 ezren tértek vissza, de a fertőzések következtében sokan csak ezután vesztették életüket.

8. Napóleon emésztési zavarai miatt folyamatosan édesgyökeret rágcsált. A gyógynövény túlfogyasztása miatt teljesen besárgultak a fogai.

9. Louisiana 1803-ban Franciaországtól került az USA-hoz, miután Napóleon – részben háborús költségei fedezése érdekében – 15 millió dollárért eladta a területet.

10. Bár egy 20. századi elmélet szerint Napóleon arzénmérgezés áldozata lett, valójában gyomorrák végzett vele Szent Ilona szigetén.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár